Szőke Ágnes: „Már minden SMART, csak mi nem?!”

-

A jó tanárt a diák (is) teszi. Mert ha egy diák érdeklődő, az visszahat a tanárra: felspanolja, arra készteti, hogy egyre jobb órákat tartson, és óráról órára megtartsa a diákjában ezt az érdeklődést.

Ez működik az iskolában, ahol a tanuló azért van ott, hogy tanuljon. De mit látunk később?

Látókörünk és tudásunk bővítése háttérbe szorul, helyette szaladunk a munkába, intézzük a családot, és ha jól szervezzük az időnket, marad arra is, hogy kikapcsolódjunk és a barátainkkal legyünk kicsit. Külső kényszeritő hatás nélkül vajon mennyit áldozunk fel ezekből az értékes maradék percekből arra, hogy tanuljunk, tájékozódjunk (és itt most nem a napi életünket érintő információkra gondolok), fejlődjünk – szakmailag, vagy amiről még kevesebb szó esik, lelkiségünkben, emberi mivoltunkban? Pedig a fejlődés adhatna egészséges önbizalmat, megerősítést. Ennek hiányában vajon képesek lehetünk-e megőrizni testi és lelki egészségünket? Tudunk elégedettek lenni?

De vissza a tanuláshoz!

Miért is nem élünk a tudás adta magabiztosság adrenalinnövelő erejével? Miért érezzük, hogy fárasztó egy nap végén olvasni, miért bámulunk inkább sorozatokat? Egyszerűen azon nőttünk fel, hogy tanulni fárasztó. Tanulni unalmas, a tanulás koncentrációt igényel, ami ellen minden porcikánk tiltakozik. Ez nem csak 40 feletti jelenség, de már az egyetemistáknál, sőt az iskolásoknál is megfigyelhető. Egy fejlesztő pedagógus egyszer azt mondta nekem, amikor megkérdeztem, hogy lehet, hogy annyi figyelemzavaros, iskolára éretlen gyerek van? Azt válaszolta, hogy az a mai társadalom baja, hogy túl sok az inger. Hogy a gyerekeknek túl sok mindent kell befogadniuk, miközben még nem állnak készen erre. Mi felnőttek sem vagyunk ezzel másképpen. A napi ingermennyiség után már szórakozni szeretnénk, elengedni, kiengedni, feltöltődni.

A marketing alapja, hogy bármit szeretnél eladni, először a problémát tudatosítsd. A következő lépés a vágykeltés: valami ígéretest kell mutatni, ami megoldást kínál a problémára. Nem akármilyen, hanem vonzó megoldást, és smart világban, smart embereknek smart megoldás kell.

Ha valamire rezonál a magyar ember, az a híres magyarokkal való összetartozás, a büszkeség, hogy őket adtuk a világnak.

Kihúzzuk magunkat, hogy van egy Rubik Ernőnk, egy Polgár Juditunk, egy Irinyink és gyufánk, vagy Gábor Dénes, aki a holográfiát adta a 21. századnak, nem beszélve, Karikó Katalinról, akinek most már elvehetetlenül a nevéhez fűződik az elsőkent bejegyzett vakcina a COVID-ra. Ők azok, akik megmozdítanak bennünk valamit. Érzéseket, amikre építeni lehet. Mert a saját magunk gazdagítására való igényt és motivációt az érzéseknél jobban semmi sem tudja beindítani. Hívjuk hát őket segítségül!

A smartfluencerek pont azt tudják, amire szükségünk van: smartok az angol szó mindkét eredeti értelmében: okosak és szellemesek egyben.

Tudják, azzal a céllal nem lehet bemenni egy közönség elé, hogy „ma megtanítom őket…”. Nem. Nekik az életük és élményeik adják a tudásukat. Éppen ezért, elég „csak” sztorizniuk, történeteket mesélniük, ahogy régen a fonóban, hogy mi elvarázsolódjunk és tátott szájjal hallgassuk őket. Szórakozunk és jól érezzük velük magunkat. A smartfluencerek lelkesítenek, inspirálnak. Aztán a hallott történeteket mi is elmeséljük, és a tévhitek helyett egyszerre csak terjedni kezd a tudás. Büszkék leszünk, mert a barátainknak tudunk újat mondani, mert a gyerekeink szeretnek velünk lenni, szeretnek beszélgetni, hiszen az Instagrammal vetekedő jó sztorikat mesélünk. Ekkor már tettünk valamit.

…és ekkor ezek a smart emberek valóban hatást gyakoroltak, hatás gyakorolnak. És mi élünk velük, és majd virulunk tőlük. Azt gondolja, mindez egy szép vízió csupán? Lehet. Tegyen egy próbát és kattintson most egyet erre a tartalomra. Annyi mindenre kattintunk, eggyel több vagy kevesebb, abból mi baj lehet? Hátha élvezni fogja, hogy elvarázsolják a smartfluencerek, Ön pedig része lesz annak a smart-láncnak, amiben megosztjuk a tudást. Immáron közösen.

A blogbejegyzés szerzője Szőke Ágnes a smartfluencer.hu ötletgazdája és az Open Communications PR tanácsadó cég tulajdonosa és ügyvezetője.

Mi az a Smartfluencer: nézze meg videónkat!