Megtekintés
Megtekintés
Bovier György

Bovier György

Érdekel

Motivációs előadó, integrációs és marketingszakértő, a Bamako Rally első kerekesszékes versenyzője; a Szeglet Közösségi- és Élménytér üzletfejlesztési igazgatója.

Bovier György 17 évesen egy autóbaleset vétlen szereplőjeként gerinctörést szenvedett. Azóta kerekesszékben él. Több műtét, kezelés, egy hosszú rehabilitációs folyamat, valamint kemény fizikai és lelki munka eredménye az út, amit eddig bejárt. Erre az útra invitál előadásaiban inspirálódni!

A balesetet után befejezte a középiskolát, majd újságírói szakmát szerzett és a Budapesti Kommunikációs és Üzleti Főiskolán folytatta tanulmányait. A főiskola alatt néhány társával részt vett a Budapest–Bamako Rally-n, a futam első kerekesszékes versenyzőjeként. Egy kézi vezérlésűvé átalakított autó pilótájaként a verseny 8000 km-es távjából 7400 km-t vezetett Európán és Afrika több országán át, Bamakóig. Pályáját social media területen kezdte, majd egy rehabilitációs segédeszközöket forgalmazó vállalat sales managere, később a Vodafone key account, illetve senior key account managere lett.

Jelenleg a Szeglet Közösségi- és Élménytér üzletfejlesztési igazgatói posztja mellett tréningeket és előadásokat tart főként inspiráció, motiváció, változásmenedzsment és vállalati integráció témakörben, valamint reziliencia tréningek co-trénere. Az elmúlt 12 évben több integrációs kampány arcaként és lebonyolítójaként nagy figyelmet szentelt a társadalmi felelősségvállalásnak és az esélyegyenlőségnek. A Salva Vita Alapítvány kuratóriumi tagja.

Az extrém sportok mellett – mint az ejtőernyőzés vagy rally – 2015-től a Magyar Kerekesszékes Teniszválogatott kerettagja.

Bovier György előadásain arra ad választ példákon és élettapasztalatain keresztül, hogyan használjuk velünk született rezilienciánkat, hogyan fordítsunk előnyünkre az alkalmazkodás képességét, és hogyan hozzunk megfelelő döntéseket a legnehezebb helyzetekben is. Vállalatvezetőknek a megváltozott munkaképességű munkavállalók integrációjáról beszél, a teljes munkavállalói körnek pedig az érzékenyítés érdekében tart előadásokat, Az előadások komoly témákat feszegetnek, mégis vidám hangvételben, helyenként humorral fűszerezve, legtöbbször interaktív formában, őszinte, tabumentes kommunikációval zajlanak.

URALD A VÁLTOZÁST! 

Inspiráció, motiváció a mindennapokhoz
Amikor csupán 17 évesen az ember élete az egyik pillanatról a másikra, visszafordíthatatlanul megváltozik egy autóbalesetben, elengedhetetlen, hogy sorsfordító döntéseket hozzon. Bovier György is meghozta a maga döntéseit, amik olykor nehéznek és fájdalmasnak, de mégis hatékonynak bizonyultak, és végigment a rögös úton, hogy uralni tudja a változást. Az előadásában arra ad választ, hogyan képes az ember használnia veleszületett rezilienciáját, hogyan legyen kitartó és célorientált a kilátástalan helyzetekben, hogyan alkalmazza a humort fájdalomcsillapítóként, majd tudatos stratégiai elemként és végül, hogy fordítsa a legnagyobb hátrányát is a maga javára a megfelelő helyzetekben. Személyes példákon keresztül mutatja be az újratervezési és újrakezdési stratégiáját az életében, munkájában, a versenysportban és a személyes kapcsolataiban, amit az előadás hallgatói a saját életükbe is át tudnak ültetni. Az előadás komoly témákat feszeget, mégis könnyed, tabumentes, helyenként humoros kommunikáción keresztül teszi ezt.
#döntés #reziliencia #kitartás #humor

INTEGRÁCIÓ MINT VERSENYELŐNY

"Majd megoldja!"
Vezetőként fontos az Ön számára, hogy a vállalati kultúra befogadó és diverzifikált legyen, mindazonáltal mérhető gazdasági és integrációs hatást érjen el a szervezetnél? A legtöbb vállalat a 21. században nyitottan áll az integráció kérdéséhez, így a megváltozott munkaképességű (MMK) emberek foglalkoztatásához is, de mégis sokan elakadnak az „ismeretlen” útvesztőjében, és felmerülnek bennük a következő kérdések:
- Hogy kell(ene) beszélnünk egy sérült emberrel? Vajon másként kell egyáltalán?
- Hogyan tudom motiválni?
- Mi történik, ha a teljesítménye nem megfelelő?
- Mit szólnak a kollégák?
- Hogyan vonhatom be a kollégákat az integrációs folyamatba?
Ilyen, és ehhez hasonló kérdésekre kaphatnak választ Bovier György előadásából, amelyet a személyes tapasztalatai mellett MMK-s személyek foglalkoztatásával kapcsolatos tanácsadói munkái ihlettek.
#befogadás #diverzifikáció #versenyelőny

UGYANOLYANOK VAGYUNK? NEM, DE EGYENLŐEK!

A legnagyobb siker a munkahelyi közösségben számomra az volt, amikor két munkatársam egyik reggel azt mondta nekem az irodában, hogy: „Bovi, mi már észre sem vesszük alattad a kerekesszéket...”

Bovier György ezen előadása főként munkavállalóknak és a vezetőknek szól, akik szívesen megismernék ezt a megváltozott élethelyzetet, ezáltal lerombolnák az elméjükben megszületett természetes sztereotípiákat. A program során megtapasztalhatják a megfelelő kommunikáció erejét és hatását, valamint a szemléletformálást saját példákon keresztül. Ezen felül gyakorlati tanácsokat is kaphatnak a „jó” segítségnyújtáshoz. Az előadás személyes tapasztalatokra és vezetői visszajelzésekre épül, könnyed, mindenki számára befogadható formában.
#érzékenyítés #megváltozott munkaképességű munkatársak

Az előadástémák az eseménynek, a megrendelő igényének megfelelően egymással jól kombinálhatók.