
Dr. Becsey Zsolt
Nemzetközi közgazdász, korábbi magyar uniós diplomata, európai parlamenti képviselő és külgazdaságért felelős szakállamtitkár, a Károli Gáspár Református Egyetem tanára, a Budapesti Corvinus Egyetem címzetes tanára, az uniós integrációs folyamatok speciális szakértője.
A gazdasági integrációs folyamatok, valamint a hozzájuk alkalmazkodó ország- és vállalati stratégiák speciális szakértőjeként Magyarország egyik legismertebb diplomatája, közgazdásza és egyetemi oktatója. A négy nyelven beszélő szakember számos nemzetközi és hazai cikk, valamint könyvfejezet szerzője és szerkesztője.
Becsey Zsolt 1988-ban a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem Nemzetközi Kapcsolatok Szakán nemzetközi közgazdászként végzett. PhD fokozatát 2003-ban a Budapesti Közgazdaságtudományi és Államigazgatási Egyetem Nemzetközi Kapcsolatok programjában szerezte az Európai Unió bővítésének folyamatát és annak eredményeit elemezve. Szakmai pályafutásának korai szakaszától, a ranglétrákat végigjárva, a Külügyminisztériumban, az Európai Közösség (majd Európai Unió) melletti magyar képviseleten rendkívüli követként és megbízott miniszterként, az Ipari és Kereskedelmi Minisztériumban, továbbá az Európai Parlamentben képviselőként, illetve a Miniszterelnökségen Magyarország Európai Unióba történő integrálódásának folyamatában és külgazdasági kapcsolatainak alakításában vett részt szakértőként és döntéshozóként egyaránt a gazdasági, pénzügyi és kereskedelmi kapcsolatok területén. Volt külgazdasági államtitkár, majd helyettes közlekedési államtitkár.
Közel harminc évig aktív szereplőként „testközelből” kísérhette végig Magyarország integrációs folyamatát a kezdeti csatlakozási tárgyalásoktól egészen 2016-ig. Egyetemi oktatóként és nemzetközi szintű szakértőként gazdaságdiplomáciával foglalkozik és a globális térben, valamint szűkebben az unió kapcsolati rendszerében tevékenykedő (elsősorban közép-európai) országok és vállalatok külgazdasági és kereskedelempolitikai kihívásait kutatja és oktatja.
Becsey Zsolt széleskörű és rendkívül gazdag karriertapasztalatai kivételes lehetőséget biztosítanak arra, hogy előadásaiban olyan gyakorlati tudás- és élményanyagot adhasson tovább hallgatósága számára, amely a nagy, meghatározó trendeken túl közvetlen és konkrét esetek bemutatásával, felhasználható, praktikus tudást nyújt a gazdasági és üzleti élet maghatározó, stratégiaalkotó szereplői számára.
Külkereskedelem és versenyképesség 2010 után: mi változott, és mi maradt a régi, és mindez miért történhetett így?
Dr. Becsey Zsolt a 2008-as válság utáni első külgazdsági államtitkárként indította el a magyar stabilizáció külgazdasági kapcsolatait. Középpontba helyezte annak a koncepciónak az erősítését, amely a magyar tulajdonú, többnyire középnagyságú cégek nemzetközi gazdasági kapcsolatainak erősítését célozta. Mi lett ebből a koncepcióból, mi lett a keleti és déli nyitás eredménye? Hol a helyünk a világban, lehet-e előny az a trianoni hátrány, hogy önmagunkkal vagyunk határosak? Mindezeket a napjainkban is felmerülő, jelenünket is meghatározó kérdéseket járja körül hallgatóságával dr. Becsey Zsolt, a Károli Gáspár Református Egyetem Társadalomtudományok és Nemzetközi Tanulmányok Intézetének helyettes vezetője.
Milyen korábbi és újabb feltételek befolyásolják hazánk és az itt működő vállalatok nemzetközi gazdasági és politikai korlátait és lehetőségeit?
Miben sikeres a magyar integrációs kapcsolódás, és miben nem? Hogyan tudunk egyenrangú partnerként kiemelkedni a nemzetközi mezőnyből? Milyen determinációk korlátoznak, és milyen lehetőségek állnak rendelkezésünkre? Dr. Becsey Zsolt 1988 óta a magyar európai integrációs diplomata volt 2004-ig, magyar EU diplomataként részt vett a csatlakozási tárgyalások elindításában, a társulás és a csatlakozási tárgyalások lebonyolításában. Később hosszú időn keresztül különböző kormányzati pozíciókban, valamint az Európai Parlament tagjaként dolgozott aktívan a szakterületén. Előadásában azokat a kulcsfontosságú eseményeket és tényeket osztja meg hallgatóival, amelyek korábban és jelenleg is alapvetően befolyásolják az országban tevékenykedő gazdasági, üzleti szereplők mozgásterét és távlati sikereit.